Gyakran szoktam afölött méltatlankodni, hogy miért nem annyira téma Erdélyországban a természettudomány és a tudományos kutatás. Jó irányba mutató jelek azonban vannak, és ezek közé a tartozik a Korunk friss, októberi száma is. Valamilyen tévedés folytán engem is fiatal kutatónak tartanak (pedig fiatalságom és kutatói mivoltom egyaránt vitathatóak), úgyhogy az én rövid – és rövid idő alatt összedobott – szövegem is szerepel benne. Íme itt egy rázósabb rész, de rázóssága – és, persze, vitathatósága – ellenére is érdemes itt elismételni:

“Átértékelődött-e kint-létetek alatt a Nyugat metaforája abban a tekintetben, hogy hol is kezdődik a valódi Nyugat?(…)

(…)A valódi Nyugat számomra ott kezdődik, ahol a felvilágosodás, és az azt követő és abból egyenesen következő nyugati kulturális környezet tagadhatatlan eredményeit, melyeket többek között Hume, Voltaire, Newton és Darwin tettek lehetővé, komolyan veszik, és a megismerést racionális és bizonyítékfüggő alapokra helyezik, nem mítoszokra, vallásos ideológiákra vagy áltudományos elmélkedésekre. Más szóval ismerik, használják – és más megismerési módszereknél felsőbbrendűnek tartják – a tudományos módszert. Ez nem csupán a tudományos intézményekre vonatkozik, hiszen hosszú távon a társadalom egészére pozitívan hat. Az effajta „Nyugat” nem függ földrajzi határoktól; bár nem sokan, de Erdélyben is élnek és dolgoznak kutatók, akik szakterületük legjobb nyugati lapjaiban közölnek, és bármikor szívesen látnák őket rangos nyugati intézményekben is. Ugyanakkor a földrajzi Nyugaton is vannak sokan, akik leginkább a keleti teokráciákéhoz hasonló irracionalizmus felé mozdítanák az egész társadalmat, ha tehetnék.”

A képek szerzője Mózes László sepsiszentgyörgyi újságíró (én sajnos elég rég jártam utoljára a Völgyben). A képekkel egyszerre készült riport a Háromszékben olvasható. Az “Elveszett Világ” egyesület honlapja pedig itt: http://www.vargyasszoros.org/.

Valamikori alma materemet sokat elemezgetem e hasábokon, és néha a hangvétel elég kritikusra sikerül. De az építő jellegű kritika tulajdonképpen a megbecsülés jele (van erre valami jó magyar mondás?), és, egyébként is, akinek nem inge, ne vegye magára. Mivel sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy miben hasonlít a Babeş-Bolyai jól működő nyugati egyetemekhez, és miben nem (magyarul: milyen irányban kellene változnia, hogy jobb legyen), vettem a fáradtságot, és összegúgliztam meg grafikonokba rendeztem egy néhány adatot. Íme, itt az eredmény.

A diákok száma az egyetem különböző fakultásain jó képet ad arról, hogy egyrészt mire fektetnek több hangsúlyt az egyetem vezetői, és másrészt, hogy milyen szakokra mennek szívesen az emberek. Itt a grafikon:

A gazdaságtan messze dominálja ilyen vonalon az összes többi fakultást. Ezen kívűl úgy tűnik, hogy a természettudományoknak nem sok diák jár és jut. A földrajz, mint a földttudományoktól különálló fakultás, érdekes egy anomália, de ezt most hagyjuk. Ami viszont furcsa, az a diákok nagy száma a földrajzon: messze meghaladja a fizika, kémia, biológia, geológia szakosok számát. Csak spekulálni tudok, hogy vajon azért van-e ez, mert sokan azt hiszik, hogy ha Braziliáról és az Európai Unióról tanulnak, akkor több esélyük lesz valamennyi időt Rióban meg Brüsszelben tölteni, vagy éppen az ellenkezője, valamilyen hazafias érzés vezérli a fiatalokat: egy jó románnak elvégre pontosan illik tudnia, hogy hol van Sarmisegetuza, melyik a haza legmagasabb csúcsa, és hol csinálják a legtöbb zoknit az országban. Merthogy a középiskolákban elméletileg nem kellene több földrajz, mint fizika, kémia, vagy biológia, az biztos (és kellene legalább egy öltés geológia is, dehát álmodik a nyomor).

Persze a természettudományok kolozsvári alultáplátsága nem föltétlenül anomália: lehet, hogy jobb helyeken is “keveset, de jól” alapon művelik az ilyesmit. Ha összehasonlítjuk a Babeş-Bolyain legnépszerűbb szakok arányát egy néhány nagy (vagy kicsi, de híres) amerikai egyetem hasonló adataival, ezt a képet kapjuk:

A hidegebb színek reáltudományokat jelképeznek, a melegebbek humán szakokat. Ami szembetűnő, az a kékes színek hiánya a Babeş-Bolyairól. A természettudományok számbeli kissebbsége tehát feltűnő a legtöbb amerikai egyetemhez képest is. További érdekesség az, hogy az itt listázott amerikai egyetemek mindegyikén a biológia egy számbelileg is fontos szaknak számít. Ezzel szemben a kolozsvári egyetemen a biológia még külön fakultásként sem létezik, hanem egy kalap alá van téve a geológiával, és a diákok száma nagyon alacsony, még a földrajzhoz képest is. A másik fontos különbség a mérnöki szakok jelentősége az amerikai egyetemeken, és teljes hiányuk a Babeş-Bolyain: tudom, hogy ezek a szakok a Politechnikán vannak reprezentálva, de a természettudományoknak (és, egy bizonyos fokig, a pszichológiának meg a művészeteknek) ez a teljes elhatárolása a mérnöki dolgoktól nem egy egészséges hagyomány.

A gazdaságtan és a pszichológia dominanciáját a Babeş-Bolyain talán részben az magyarázza, hogy ezek a szakok gyakorlatilag nem léteztek a kommunizmus idején. Ennek ellenére, az ilyen hatalmas beiskolázási számoknak túlságosan diplomagyár-szaga van. A pszichológia fontos és izgalmas tudomány manapság, különösen ha nem keverik össze a pszichoanalízissel és a Rorschach-teszttel, de 6000 pszichológus diák egy fedél alatt azért túlzásnak tűnik. Ezzel szemben a társadalomtudományok (a BB esetén ide soroltam a szociológiát, a politológiát, és az európai tanulmányokat) és a bölcsészet, enyhe meglepetésemre, nem túl dominánsak, különösen ha olyan európaibb stílusú egyetemmel hasonlítjuk a kolozsvárit, mint a Harvard. Az már részben ízlések és pofonok kérdése, hogy számomra izgalmasabb helyeknek tűnnek az olyan “szakbarbár” intézmények, mint pl. a Caltech és az MIT, ahol a “kemény”, egyenletekbe foglalható tudomány az úr. (Persze ettől függetlenül, mondanom sem kell, a Harvardnak nem kell szégyenkeznie a “kemény” tudományokban sem).

A Babeş-Bolyai leginkább a nagy amerikai állami egyetemekhez hasonlít (bár a fennebb említett különbségek itt is érvényesek), mint pl. a University of Texas at Austin, különösen a diákok számát tekintve. Magyarán a BB Amerikában a legnagyobb egyetemek közé tartozna (valószínűleg az első három között lenne mennyiség-vonalon).

Az egy tanárra eső diákok száma jóval nagyobb, mint általában Amerikában:

Egy másik nagy különbség a “rendes” diákok (angol “undergraduate”) és a posztgraduális (Master, PhD) diákok aránya: a legjobb amerikai egyetemeken ez az arány egynél kissebb, azaz több posztgraduális képzésen levő személy van, mint “rendes” diák. Ez persze azzal függ össze, hogy mennyire kutatás-orientált egy intézmény.

Egyelőre ennyi. Ha minden jól megy, folytatása következik.

Források:

Amerikai egyetemek: http://www.collegeboard.com/splash/

Babes-Bolyai: http://www.ubbcluj.ro/ro/publice/files/statistica.pdf

A tanárok számát a Wikipediáról próbáltam összeszedni. Aki tud jobb forrásokat, az szóljon.

A Hét F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal közöl interjút, nem is rövidet. Lehetne vele bővebben foglalkozni, van ugyanis egy halom kijelentés, ami enyhén szólva furcsa (pl. az, hogy “tüdőnk és bőrünk szűrőként is működik, ezért a lélek megbetegedését ez a két szervünk mutatja leginkább”; vagy: “senki ne higgye azt, hogy aki sebésznek vagy szülésznek megy, az gazember”), de szorítkozzunk ezúttal arra, amikor a szöveg egyértelműen gyanússá válik. Azaz arra, amikor homeopátiáról kerül szó:

Ha például homeopátiás segítséget adnak a szülési folyamat könnyítésére, már azzal ötödére csökken a szülő nő és a gyerek kínlódásának ideje. Hál’ istennek, Magyarországon néhány éve már több szülészet is használja ezeket. (…) Ahhoz, hogy a stáb kitanulja, hogy milyen homeopátiás segítséggel lehet a szülés különböző fázisait könnyíteni, ahhoz nem kell TB-hozzájárulás. A homeopátiánál olcsóbb módszer nincs… Ezért nem érdeke a gyógyszergyáraknak ezek propagálása.

A homeopátiáról már korábban volt szó itt, és nem ismétlem még egyszer el ugyanazt. De az azért elvárható lenne egy komolyabb laptól, hogy ne közöljön mindenféle áltudományos egyveleget — hacsak nem kimondottan az a célja, hogy a lapeladást és lapszámot növelje.

Ezek a képek 1999-ben és 2002-ben készültek, a dél-chilei Torres del Paine (“a Paine tornyai”) Nemzeti Parkban, ahol először Stanford-i geológusokkal geologizáltam öt hetet, másodszor pedig jelenlegi munkám miatt látogattam oda. (Voltam egy harmadik alkalommal is, 2006-ban, de arról, és az akkori westernfilmbe illő kalandokról majd máskor). Nem mindennapi hely ez, gleccserekkel, tavakkal, kiszámíthatatlan és sokszor embertelen időjárással, és nem utolsósorban izgalmas mélytengeri kőzetekkel.

A két alsó kép a Cuernos nevű hegyről készült. A középmagasságban látható világosabb kőzetrész egy lakkolit, azaz egy gránit kőzettest amelyik valamikor magma formájában benyomult a sötét színű üledékes kőzetekbe és egy feje tetejére fordított tál alakú formát hozott létre. Mivel a gránit jobban ellenáll az eróziónak, mint az üledékes kőzetek, a lakkolit környéke egy magasra emelkedő, sziklás, és látványos hegytömböt alkot, míg a körülötte levő üledékes kőzetek lepusztultak és csak kisebb hegyeket képesek fenntartani. (Amelyek azonban elég nagyok ahhoz, hogy görcs álljon a lábadba, amikor mindennap fell kell hágni rájuk). Kevés olyan hely van, ahol egy nagy gránit-intrúzió tetejét és alját egyaránt lehessen látni.

A többi kép itt.

A román oktatási minisztérium közzétette az új tanterveket. Érdemes belenézni a biológiára vontakozó dokumentumokba: az evolúció nem szerepel sehol a tantervben. A jelenlegi minisztérium szerint teljesen normális, ha valaki úgy megy át a középiskolán és érettségin a huszonegyedik század Romániájában, hogy nem is hall evolúcióról meg Darwinról.

A gyengébbek kedvéért: az evolúció az egész biológia alapja és mindent egységbefogó elmélete. Olyan az élettudományokat nélküle tanulni, mintha Newton törvényeinek mellőzésével próbálnál a mechanikával ismerkedni. Vagy a geológiát anélkül próbálnád megérteni, hogy bármit is olvasnál-hallanál lemeztektonikáról.

Az Egyesült Államokban, mégpedig olyan konzervatív államokban, mint Kansas, tanfelügyelők veszítették állásukat amiatt, hogy ki akarták venni az evolúciót a tantervekből. Romániában maga a miniszter irtja ki az evolúciót tantervekből és tankönyvekből egyaránt – és senki nem szól semmit (kivéve persze Emil Moise-t, itt – köszönet L.P.-nek a linkért).

De a román közoktatás és kutatás felülvigyázói mindent megtesznek, hogy a diákok megkapják a lehető legnagyobb vallásos dogma mennyiséget. Az állam, azaz az adófizetők pénzén, persze. A különböző vallásos tantervek és tantárgyak száma önmagában lenyűgöző. Hát még a tartalom. Mit nekünk vallás és állam különválasztása. Mit nekünk a mítosz és valóság, dogma és tudomány közötti különbség.

Isten hozott a középkorban. Darwin, Voltaire, Hume és társaik: szép álmokat.

Richard Dawkins, az Oxford University professzora szerint nincs. Ezt mondja ugyanis az evolúciós biológia egyik legjobb szakértője és népszerűsítője:

Mi, akik kételkedünk, hogy a “teológia” egyáltalán komoly tárgynak számít, és akik a manók és koboldok tanulmányozásához hasonlónak tartjuk azt, reméljük, idővel kiderül, hogy tévedtünk. Persze, sok egyetem teológia fakultásán megannyi kiváló történész, nyelvész, irodalom-, zene-, és művészettörténész, archeológus, antropológus, és szociológus tevékenykedik. Őket mind szívesen látnánk az egyetem más fakultásain. De ami magát a teológiát illeti, ami nem egyéb, mint “az Isten természetével, tulajdonságaival és kormányzásával foglalkozó rendszerezett tudás”, nos, komoly érvek szükségesek annak bizonyításához, hogy egy ilyen tárgynak van valódi tartalma és helye egy mai egyetemen.

A kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen a huszonegy fakultásból négy foglalkozik Isten természetével: van ortodox, görög-katolikus, római-katolikus, és református teológia. Ismétlem, ezek mind külön fakultások (ugyanakkor az élettudományoknak vagy az informatikának csak egy fél fakultás jut) – míg például az Oxford Egyetemen egyetlen “Faculty of Theology” van, melynek kalapja alatt jól megfér a kereszténység és a buddhizmus tanulmányozása.

Elnézést a szókimondásért, de a papok és fizikusok képzése nem egyformán igényes és egyformán nehéz intellektuális tevékenység, és különböző intézmények hatáskörébe tartozik. A bibliaolvasás és -értelmezés pedig nem számít tudományos kutatásnak.

Végre vettem a fáradtságot és régmúlt geológiai korokból származó diapozitíveim egy részét beszkenneltettem (elnézést a szóért, de nem tudom, hogy van-e jó magyar megfelelője). A minőség jobb, mint amire számítottam, és például ezekre a Peruban, ezelőtt hét évvel készült képekre már nem is nagyon emlékeztem, jó volt őket újra nézegetni.

Az biztos, hogy Machu Picchu és Cusco egy nem mindennapi élmény. Jó lenne újra elmenni, és még többet fotózni.

A többi kép itt.

Szilágyi Domokos versét sok évvel ezelőtt kívűlről tudtam, de az rég volt. De most eszembe jutott, mikor egy új blogcímen gondolkoztam (és büszke vagyok az új blogcímre : ) ), úgyhogy álljon itt a teljes vers, mintegy magyarázatként a címhez. Enyhe sziruposságba-hajlása ellenére nagyon jó vers ez, és kit érdekel, hogy a szerzője mit csinált vagy nem csinált élete során. Az vesse rá az első követ, aki (1) bizonyíthatóan szenvedett miatta, és nem is keveset vagy (2) aki hasonló helyzetekbe került, mint a vers szerzője, de nem adta be a derekát. De hagyjuk a szekus-témákat, már nekem is tele van a hócipőm velük: inkább olvassuk a verset.

Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek

My heart’s in the Highlands, my heart isn’t here
My heart’s in the Highlands, a-chasing the deer,
Chasing the wild deer, and following the roe,
My heart’s in the Highlands, wherev’er I go.
(Burns)

Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
izmaim emlékeznek ernyedőn, erdők, titokösvények, farkas-szagúak,
lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,
fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,
róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,
libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolyos fák alá,
nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,
nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,
szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,
mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok
- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -,
a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,
s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, erdők, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,
szelíden – ti vagytok a jóság -, meghitten – ti vagytok a csönd -,
jobbik felem tibennetek önmagát ismeri föl,
ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,
ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért,
küldtök vakító magasságba, agyunk, szemünk szoktatni a végtelenhez,
a halál mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,
ózonleheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
ha ujjaim begyén kiillan az akarás, szememből fénytelen porba hull a fény,
ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek, ha haldoklik is, a reményt,
tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,
tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.
Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld, azúr menny, szívem rokonai,
titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,
karcsú sziklák, szép fejűek, felhő-lépők, bátorítók,
szélben dzsiggelő bokorgyermekek, gondolkodó, felnőtt fenyők,
táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,
szemérmes kis tisztások, pihentetők, s mint a szerelem, újjászülők,
sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem az acélpengésű akaratot -
simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,
ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz, s – tanácstalannak – tanácsot ad,
ölelő szerető, ki bánatot öl, nyugalmas öl, ki fiául fogad,
s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,
üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem tüzét,
ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -
köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek.

Nem olyan rég Hamvas Béla inkoherenciáját próbáltam ecsetelni e bloghasábokon, de nem kellett sok időnek eltelnie, amíg a bejegyzés utáni diskúció teljesen kisiklott, és azon kaptam (ismét) magam, hogy a szeptember 11-hez kapcsolódó konspiráció-elméletek híveivel vitatkozom.

Bevallom, mostanig nem nagyon érdekelt ez a téma, mert annyira egyérteműnek tűnt a dolog. És most is pont olyan egyértelműnek tűnik; ami viszont meglep, az az, hogy milyen ereje van a konspiráció-elméleteknek. Ha úgy véljük, hogy az emberek csak nagyon kis töredéke hiszi azt, hogy szeptember 11-ét valójában nem muzulmán terroristák tervezték el és vitték véghez, hanem az amerikai kormány, nagyot tévedünk. Egy 2006 agusztusi felmérés szerint, az amerikaiak 36%-a véli úgy, hogy a támadásokat vagy az amerikai kormány beleegyezésével és támogatásával hajtották végre, vagy maga a kormány a tettes.

Bár a média nem nagyon foglalkozik a témával, az internet tele van a konspirációt bizonygató szövegekkel és dokumentumfilmecskékkel. A közös ezekben az, hogy megpróbálják ízekre szedni a “hivatalos” történetet: belekötnek abba, hogy az WTC épületek miért omlottak úgy össze, mintha hivatásosan berobbantották volna őket; hogy a Pentagonnál miért nem találtak több repülőgép töredéket, mint amennyit találtak; hogy a terroristák közül miért derült ki utólag többről, hogy nem is haltak meg, hanem életben vannak, stb.

A bajok ott kezdődnek, hogy ezeket a kifogásokat nem bizonyítottan szakértő szakemberek hozzák, hanem lelkes konspiracionista amatőrök. És úgy is vannak a kifogások tálalva: az interneten, YouTube videókon, dátumok nélkül, számok nélkül, kontextusból kiragadva, eltúlozva. Minek szaklapokban közölni például a mérnöki kifogásokat — hiszen sokkal egyszerűbb csak felhajítnai valamit az internetre, ott nincs peer-review. Minek megpróbálni matematikai modellezéssel bebizonyítani, hogy hogyan omolhattak össze az épületek (vagy hogyan nem), mikor egyszerűbb egy kártyavárat lefilmezni, ahogy összeomlik. Áltudomány ez a javából, és a konspiráció-áltudósok reakciója is pontosan olyan, mint a kreacionistáké vagy az örökmozgó-építőké: azért tudnak csak saját kiadványaikban és az interneten érvényesülni, mert a “mainstream” ellenük konspirál. Csak ebben az esetben még jobban el vannak nyomva a leendő Galileók, ugyanis ezúttal nemcsak a tudósok vannak ellenük, hanem az egész FBI, CIA, amerikai kormány, BBC, CNN, a zsidó kezekben levő média, és így tovább.

Az egyik fő téma a Pentagonnál lezuhant Boeing 757-es állítólagos hiánya a helyszínről. Az összeesküvés-hívők szerint, semmilyen bizonyíték nincs, hogy egy nagy személyszállító repülő csapódott volna bele az épületbe. Nem lehetett például semmiféle törmeléket találni a helyszínen, ami egyértelműen a repülőből származott volna. Valóban? És akkor ezek a fényképek hol készültek? Az a gyanúm, hogy ha történetesen megtaláltak volna egy nagy darabot a Boeingből, az American Airlines logójával rajta, a konspiracionisták arra azt mondták volna, hogy a kormány tette oda. De, ha valakinek nem elég a fényképek sora, akkor vegyük például azt, hogy (1) a Pentagonnál megtalálták a repülő fekete dobozát; (2) azonosították a repülőben levő személyek részét a maradványokból, a DNS-ük alapján. És nem is beszélve, hogy ha a Boeing 757-es valóban nem a Pentagonnál zuhant le, akkor mi lett vele? Lezuhant valahol máshol? Elvitték az UFÓk? Egy másik kifogás szerint a Boeing sokkal nagyobb lyukat kellett volna hagyjon az épületben, mint amekkorát hagyott. A valóság az, hogy a 38 méteres szárnytávolságú gép egy kb. 23 méteres lyukat hagyott a Pentagon első épületén. Józan ésszel nem várható el, hogy a gép mindkét szárnya szép lapos lyukat vágjon a vastag betonfalú épületbe (mint ahogy az történt New Yorkban, ahol a falak jó része üvegből volt), mint a rajzfilmekben a főhős keze-lába az aszfaltba, amikor földet ér a szakadékba való zuhanás után. Dehát a 9-11-es konspirációs sztorikban körülbelül annyi a fizika, mint a Tom és Jerry-ben.

Összeesküvés-elméletek valószínűleg mindig is léteztek, amióta az emberiség az eszét tudja. Végül is nem sokban különböznek a pletykától, amelyiknek egyes pszichológusok szerint nagy szerepe lehetett az emberréválásban. Ráadásul nagy, tragikus, sokkoló eseményeket könnyebb elfogadni, hogyha valami hasonlóan nagy tervezés és konspiráció van mögöttük. Azt a gondolatot, hogy egy maréknyi, viszonylag hétköznapinak tűnő ember elkövethet olyasmit, mint ami 2001 szeptemberében történt, sokkal nehezebb lenyelni.

Félreértés ne essék: egyáltalán nem hiszem azt, hogy amit a média mond és ír, az szent igaz. A szkepticizmus nagyon egészséges egy dolog — de nem mindegy, hogy hogyan használjuk. Bertrand Russell meghatározásával nehéz nem egyetérteni:

A szkepticizmus, amit én pártolok, csupán a következőkből áll: (1) mikor a szakértők egyetértenek, az ellenvélemény nem tekinthető bizonyítottnak; (2) mikor nem értenek egyet, egy nem-szakértő semmilyen véleményt nem tekinthet biztosnak; és (3) mikor mindannyian egyetértenek, hogy nincs elég adat egy határozott vélemény alátámasztásához, akkor a közember jobb, ha nem próbál ítélkezni.Ezek a kijelentések elég szelídnek tűnnek, de, ha általánosan elfogadnák őket, teljesen forradalmasítanák az emberi életet.

[Az eredeti angol persze jobban hangzik:

The scepticism that I advocate amounts only to this: (1) that when the experts are agreed, the opposite opinion cannot be held to be certain; (2) that when they are not agreed, no opinion can be regarded as certain by a non-expert; and (3) that when they all hold that no sufficient grounds for a positive opinion exist, the ordinary man would do well to suspend his judgment.These propositions may seem mild, yet, if accepted, they would absolutely revolutionize human life.]

A 9/11-es összeesküvéselmélet esetén tiszta a képlet, hogy a szakértők mit mondanak. A többi: ál-szkeptikus amatőrök véleménye.